Enyészet: az elmúlást, a megsemmisülést jelenti… érdekességként mondom, hogy régen a napnyugtát értették alatta, amikor a nap lebukik és feljönnek a csillagok…
Vajon az enyészet, a halál, szükséges része az életünknek?? A maga félelmetes bizonyságával ösztönöz vagy félelembe tart? Az elmúlás segíti-e a bennünk lévő teremtőerőt?
Szerintem, minden, mindennel összefügg… és egyéne válogatja, hogy ki, miképpen éli meg az elmúlás gondolatát… mert sokféle elmúlás van…
DE mindannyian tudjuk, hogy egyetlen biztos dolog van az életünkben – az, hogy meghalunk!
Az, hogy leszel-e boldog vagy gazdag…. az Tőled függ, de a halál az szegényen vagy gazdagon is elvisz. Az elmúlásról alkotott véleményed (illúziód) viszont „átminősíti” az egész ÉLETEDET!
Azt mondják, ha félsz a fizikai haláltól, akkor félsz elengedni a rossz dolgokat is az életedből (a rossz kapcsolatokat, elveket, lejárt, kimerült kapaszkodásokat, függőségeket) Tehát a félelem a haláltól, egyfajta megcsonkítása a mindig megújuló ÉLETNEK…
Ragaszkodni az állandósághoz, lényegében azt jelenti, hogy becsapjuk, áltatjuk magunkat…
Így van ez a kapcsolatokban és például a fájdalom el NEM engedésével is. Tehát ha azt gondolod, hogy egy kapcsolat mindig boldog marad, akkor becsapod magad! Neked is és a társadnak is meg kell újulnod, dolgoznod kell nap mint nap azon, hogy sokáig boldogok legyetek… és igen, néha bele kell halnod, hogy újra tudd kezdeni a régivel vagy egy teljesen újjal! Igen, le kell zárnod egy-egy részletet az életedből (át kell adnod az elmúlásnak) hogy meg tudj újulni 
Vagyis minden elmúlás, lezárás, után ÚJ ÉLETSZAKASZ következik! Tehát ha félelembe tart a dolgok, emberek, elengedése – ha nem tudod átadni az enyészetnek- akkor ücsörögsz az állandó ragaszkodásban (az „igazadban”) és tulajdonképpen nem is ÉLSZ.
Ha viszont ösztönöz az a bizonyosság, hogy ennek a fizikai létnek a biztos halál lesz a vége, akkor megéled ami VAN, ha jobbá akarod tenni az életed teszel érte…. változtatsz, amikor nem jó… cselekszel, amikor jobbat akarsz… azt teszed égő vággyal a szívedbe, amiben jól érzed magad… azzal élsz, akivel boldog vagy… MEGTEREMTED magadnak amit csak szeretnél… egyszóval ÉLSZ
Ugye érted a lényeget? A halál, lényegében állandóság (egy biztos dolog) az ÉLET viszont változás… egy olyan változás, amelyben sok-sok kishalál, elmúlás és élet – élni akarás – újítás, követi egymást. Le kell zárnod dolgokat, el kell engedned embereket, meg kell bocsátanod, át kell élned fájdalmakat és aztán el kell engedned őket – ha igazán ÉLNI akarsz!
Amikor félsz, hogy meghalsz, megöregszel, elhagynak, megcsalnak, becsapnak, kövér vagy, nem kellesz senkinek (ha bármitől félsz) akkor felveszed az állandóságot, a mozdulatlanságot… és lényegében az ÉLET helyett azzal telik el az életed, hogy egyhelyben topogsz, csak a félelmeidre koncentrálva elfelejtesz örülni a mai napnak… nincs időd boldognak lenni….
Én nem tudom, mi van a fizikai halál után… de hiszek abban, hogy többször születünk ide… élünk, tapasztalunk, majd újra születünk… Tiszteletben tartom, ha mások másban hisznek!
Egyet viszont tudok. Amikor túllépünk egy félelmen, például szakítunk egy rossz kapcsolattal vagy elengedünk valakit, akit magunkhoz akartunk láncolni, mert nem tudtuk elképzelni nélküle az életünket— amikor ezeket meglépjük, elmúlik a félelem Ugyan úgy – ahogy beszámolnak számos könyvben, a fizikai halálból újraélesztettek arról, hogy elmúlt bennük a haláltól való félelem, mert már megtapasztalták az „ismeretlent”
Tehát az enyészet hónapjában van igazán ideje annak, hogy túllépj az eddigi Önmagadon, átadd az elmúlásnak, ami az övé – és belépj az ismeretlenbe
Mert a TEREMTÉS mindig azt jelenti, hogy újítok, elengedem a félelmet – belépek az ismeretlenbe – szeretek, ÉLEK, cselekszem, változtatok!
Találkoztam tegnap egy Indiát, Egyiptomot, Amerikát, Afrikát, megjárt szerzetessel és a halálról, életről, teremtésről beszélgettünk 5 percet
A Halálról – „Valójában nincs igazi enyészet, nincs igazi halál a test temetésekor – változás és átalakulás van.
Élő-halál akkor van, ha leragadunk valahol, valamilyen élethelyzetben, félelemben – ilyenkor a lelkünket megbénítjuk fájdalmunkban, élőhalottak leszünk… DE önerőből bármikor fel tudunk állni, ha akarunk. Az élet megtapasztaláshoz sokszor kell meghalni-, hogy végre, tudjunk ÉLNI…
Az Életről – „ az élet egyenrangú a halállal… aki fél a haláltól az nem él és aki fél ÉLNI az élőhalott”
A Teremtésről – „a félelem elengedése nélkül, belülről kezdődő transzformáció nélkül, tisztaság nélkül, Életszeretet nélkül – nincsen Teremtés!”
Búcsúzóul ezt mondta: Az Élet gyökere a Halálban rejlik. Az Élet értelme pedig a Teremtésben…
Neked mi a véleményed?
Hajlandó vagy Teremteni, ÉLNI, Szeretni, mielőtt a tested eltemetik?
Egyetértesz? Tiltakozol?
Írd le a hozzászólások közt!
Ui.:
November minden napja Teremtőnap – használd ki A dupla teremtőerővel bíró napokról az előző cikkben írtam: http://nevedbenasorsod.hu/a-jovonkert/a-letezes-nem-tamogat-semmit-ami-a-felelmen-alapul
Köszönöm, szép írás! ismét. Egyetértek! És mily fura, éppen ma írtam a halálról én is, mivel az élni tanít, mármint akkor, ha számolunk vele.
Nem érdemes félni, mert akkor egész életed csak a félelemből áll, meddig akarsz félni, amíg élsz?
Hát nem jobb, leküzdeni a félelmet? A halált is meg lehet “szelídíteni” azzal, hogy számolunk vele.
Ma hiába volt hangos szóváltás a reggelinél, nem engedem el puszi és ölelés nélkül a páromat a melóba (pláne autóval), mert… és már nevetünk azon, hogy lehet most látsz utoljára. Igen, félelmetes és szívfacsaró volt elsőre kimondva, de már nevetünk rajta. Lehet így is, érdemes kipróbálni, nálad is bejöhet!;)
[Reply]
Manita Reply:
december 1st, 2013 at 15:15
[Reply]
Elgondolkoztató, Amikor én 27 évesen 31 évvel ezelőtt epeműtét következtében meghaltam, érdekes módon előre tudtam-megéreztem.
Éreztem, hohy meghalok de valami új valami kellemes valahol még életet jelzett nekem.
Az volt a lényeg, hogy megmondtam a műtét előtt az éppen engem a műtőbe behívó nővérnek,,megfogok halni,, ő pedig meglepődve ennyit kérdezett ,rosszul érzi magát? Nem ,válaszoltam megfogok halni.
Így is történt sok időt voltam halott, sok év emlékei kiestek, lassú volt a felépülésem, de azóta 37 évesen leérettségiztem,57 évesen pedi jogi OKJ vizsgáztam jelesre.
Már megértettem ezt az egész életet,nem féltem akkor a haláltól és nem voltam az alagútban, mert nem kapaszkodtam az élni akarásban,így nem fájt meghalni. Érdekes ez az egész élet, de igazán senki nem tudhatja mi van a végleges halál után, mert aki rövidebb-hosszabb ideig volt ugyan a halál állapotában az mégis visszajött,így fogalmunk sem lehet mi történik a végső-visszafordíthatalan halál állapotában. Prisci
[Reply]