…betűkben a sorsod, számokban a jövőd…


   szept 08

“Kerekegészember”

 

Létünk 4 szintből áll – spirituális, mentális, érzelmi és fizikai szintből. Mivel mind a négy életfontosságú energiaáramlás, ezért ha bármelyiket is tagadjuk vagy elnyomjuk magunkban, komoly testi, lelki, életviteli problémáink alakulhatnak ki.

Az emberi lény maga a csoda!

Külsőnk és belsőnk, testünk és lelkünk is megismételhetetlen és egyedi csoda. Ha nem tiszteljük, ha nem vigyázzuk és nem szeretjük önmagunkat, akkor előbb-utóbb felborul a belső egyensúlyunk. Elveszítjük hitünket, egészségünket vagy bármi más fontos dolgot, ami az életünk része volt.

Spirituális szint

A spiritualitás a lélekkel, a szellemmel, a természeti energiákkal foglalkozó tudomány. Nagyon fontos ezen részünk felélesztése, mert az önmagunkra találást, belső hangunk, intuíciónk és a természettel való egységünk megerősítését jelenti.

Amikor séta vagy kirándulás közben leülünk egy padra vagy lefekszünk egy rétre, egyetlen szempillantás alatt is feltöltődhetünk a természet kimeríthetetlen energiájából.

Tehetjük mindezt tudatosan is, akár az ebédszünetben, egy kis gyaloglással vagy egyéb szívvel-lélekkel végzett cselekvéssel levezetve a stresszt vagy frusztráló élményeket.

A spirituális fejlődésünk akkor válik valóssá, amikor kapcsolatba kerülünk önmagunkkal, újra meghalljuk a belső hangunkat és bízunk is benne.

Mentális szint

A mentális – értelmi – szint, ellentétben a többség véleményével, nem csak a könyvekből vett tudást jelenti. Sokféle intelligencia létezik. Van fizikai, zenei, fogalmi … és még sorolhatnám.

Mentális lényünket úgy hozhatjuk előtérbe, ha felismerjük saját egyediségünket. Azt, hogy mi miben vagyunk intelligensek. Félre kell tenni minden régi sérelmet, amikor a földbe döngöltek a szüleink vagy a barátaink, mondván rosszabbak, gyengébbek vagyunk, mint a szomszédunk vagy a testvérünk. Észre kell vennünk, hogy van valami a mindennapokban, amit mi már rutinszerűen csinálunk, és észre sem vesszük az egyedi intelligenciánkat benne.

Ez lehet, amikor egy édesanya, munka mellett, egyedül neveli gyermekeit, vagy lehet egy takarítónő szuper és egyedi tudása is, aki reggelre tisztára törli mások íróasztalát. Ha rájövünk, hogy miben vagyunk egyediek, sose fogjuk hátrányban érezni magunkat másokkal szemben!

Érzelmi szint

Valószínűleg érzelmi szintünknek vagyunk legjobban tudatában. Nap mint nap érzékeljük létét, amikor gyűlölködünk vagy amikor szeretünk. Azok is tisztában vannak vele, akik elfojtják érzéseiket, nem sírnak, vagy nem merik megmondani a véleményüket.

Gondolataink át vannak itatva érzelmeinkkel, amelyek nagyon erősen hatnak ránk. Amennyiben gyűlölködve, irigykedve élünk, ne csodálkozzunk, hogy megbetegítenek minket. Ha hajlandóak vagyunk tudatosan befolyásolni a gondolkodásunkat, az érzelmeinket pedig megélni – magyarul, elfogadni őket – akkor megkezdhetjük a konstruktív módon való kezelésüket is.

Fizikai szint

Amikor az elmúlt pár évszázadban előtérbe került az ember mentális szintje – és elkezdődött technikai, technológiai fejlődésünk –, lassan, de biztosan elkezdődött a fizikai szintünk elvesztése. Ha megnézzük a kicsi gyerekeket, megfigyelhetjük, hogy ők még pontosan tudják, hogy egy terülj-terülj asztalkámról hány szelet húst és hány gerezd almát vegyenek el, és azzal is tisztában vannak, hogy mikor hagyják abba az evést.

Sokan azt mondják magukról, hogy egészségesen étkeznek, sportolnak – és mégsem figyelnek testük jelzéseire. Egy stresszoldó tréningre való beiratkozás vagy egy vegetáriánus csoporthoz való csatlakozás nem biztos, hogy a testünk üzenete. Gyakran divatfüggő dolog, vagy egy gondolati döntés (amelyben eldöntjük, hogy ez jó nekünk, mert X.Y. ezt mondta).

Igazából nem szabadna lemondanunk arról, hogy a testünk e síkját érzékeljük, és kívánságait teljesítsük. Érzékeljük, figyeljünk oda rá ! Evés, ivás, pihenés és fizikai kapcsolatok, a testünk pontosan tudja, hogy mikor és milyen mennyiségben van szüksége rájuk!

Életerőnk e négy síkjának összhangba hozásával érhetjük el a „kerekegészember” felébresztését önmagunkban. Azáltal, hogy elfogadjuk a négy szint létezését és elkezdünk az összhangra törekedni, egyre kerekebb, egyre egészségesebb, öntudatos emberek leszünk.

 

You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

One Comment

  1. Szanita szerint:

    Pont most tapasztalom magamon, mennyire igazad van. Az elmúlt egy hétben a kialvatlanságom olyan szintre nőtt, hogy tegnap és tegnapelőtt már nagyon morci voltam, és csak veszekedtem a gyerekeimmel. Ma éjszakára bedurrant a torkom (most meg ezért nem aludtam :( )
    Már két nap folyamatos elégedetlenségnek is nyoma van, mi lehet akkor, ha ez az ember életében állandó tényező…

    [Reply]

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.